Tavaszi készülődés – gondolatok húsvét előtt

Az utóbbi napokban mintha maga az idő is ingadozna – hol fagyos reggel köszönt, hol meleg napsütés simogatja az arcom. A természet bizonytalan léptekkel halad a tavasz felé, de minden apró jel – a zöldülő kert, a bimbózó ágak, a madarak csicsergése – azt súgja: megérkezett az évszakváltás.

És vele együtt valami más is: a húsvét előtti belső készülődés.

Ez az időszak mindig különleges nekem. Nem csak a tavasz ígérete miatt, hanem mert érzem benne a megtisztulást, az újrakezdés lehetőségét. Ilyenkor lelassulok kicsit. Nem feltétlenül a csend miatt – hiszen készülök, pakolok, tervezek, festek –, hanem mert minden mozdulatban ott van valami mélyebb. Egy figyelem, egy hálás pillantás a fény felé.

A festésben is ezt érzem. A tavaszi színek bátrabbak, a formák játékosabbak, és még ha olykor gyöngyöt ragasztok, vagy egy hajszálvékony kontúrt rajzolok, valahogy mindig beleszövődik ez az ébredés, ez a várakozás, ami bennem van.

A húsvét nekem nemcsak ünnep, hanem állapot is. A megújulásé. A bocsánaté. A reményé.
És ahogy a kert napról napra más arcát mutatja, én is próbálkozom. Változom. Nyitok.

És talán épp ettől olyan szép ez az időszak.

2025. 04. 14.

Megújulás és kísérletezés

Úgy tűnik, megérkezett a tavasz. A nap egyre magasabban jár, a fények lágyabbak, az illatok frissebbek, a világ pedig lassan új színeket ölt magára. Valahogy mindig megérint ez az időszak – mintha a természet változása engem is arra hívna, hogy új dolgokba kezdjek, hogy kísérletezzek, hogy felfedezzek valami mást.

Most egy poharat díszítettem, de nem úgy, ahogy eddig. Lányok hajának finoman megfestett vonalai helyett most gyöngyöket ragasztottam. Eleinte furcsa volt – az ecset finom mozdulatait felváltotta a kezem között gördülő apró díszek játéka. Más lett az egész folyamat: a festék helyett a textúrával dolgoztam, a kontúrok helyett a térbeliséggel, a könnyedség helyett a precizitással.

Ez az új érzés egyszerre volt szokatlan és izgalmas. Minden kis gyöngy egy döntés, egy lehetőség, egy apró kísérlet arra, hogy tágítsam a határaimat. Nemcsak az alkotás technikáját, hanem a saját látásmódomat is.

Talán a művészet pont erről szól. Arról, hogy néha letesszük a jól ismert eszközeinket, és valami mást próbálunk ki. Hogy hagyjuk magunkat meglepődni. Hogy észrevesszük, mennyi minden van még, amit felfedezhetünk – az anyagokban, a formákban, de leginkább önmagunkban.

Tavasz van. Megújulás. Én is próbálkozom.

2025 03. 05.

Kiállítás:   Naphimnusz - Sümeg, Ferences templom

Van valami egészen különleges abban, amikor egy templom csendjében megállsz egy üvegfestmény előtt, amit a saját kezed alkotott. Ahogy a fény átszűrődik a színeken, mintha nemcsak az üvegen, hanem a lelkemen is keresztülragyogna.

A kiállítás megnyitóján, ott, a sümegi ferences kegytemplomban, megérintett valami, amit talán szavakkal nehéz kifejezni. Melegség. Hála. Hit. Nem az a fajta hit, amit imákban mondunk el vagy szertartásokban gyakorlunk. Hanem az a mély, belső bizonyosság, hogy van valami nálunk nagyobb, ami összeköt, vezet, és ott van minden színben, minden ecsetvonásban.

Amikor festeni kezdtem ezt a képet, nem tudtam, milyen utat fog bejárni – csak azt éreztem, hogy vezetve vagyok. Az alkotás folyamata néha küzdelem, máskor meg áramlás, de mindig egyfajta párbeszéd. Mintha a színek maguk mondanák el azt, amit én nem tudok.

A kiállításra készített festményem címe Hála. Hála azért, hogy alkothatok. Hála a közösségért, akik együtt lélegeztek ezen az estén. Hála azért a pillanatért, amikor az ember megáll, és egyszerűen csak érez.

Ritkán járok templomba, és talán nem tudom pontosan meghatározni, miben hiszek – de abban biztos vagyok, hogy a fény mindig utat talál hozzánk. Ott van az ablakon átszűrődő napfényben, egy kedves szóban, egy dalban… és igen, ott van az üveg mögött is, ahol a színek életre kelnek.

Ez az este erről szólt. A fényről. A háláról. A láthatatlanról, ami mégis mindig ott van velünk.

2025 03 03

Az üveg varázsa – az én utam

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer üvegfestő leszek. Az életem sokáig a racionalitásról szólt – állategészségőr szakon végeztem, majd talajmechanikai laboránsként dolgoztam, ahol minden precízen mért és kiszámolt volt. De valahol mélyen mindig ott szunnyadt bennem a vágy valami több, valami szabadabb után.

A változás egy apró jel formájában érkezett: egy ajándékba kapott üvegfesték készlet. Nem tűnt akkor még sorsfordítónak, de ahogy megnyitottam a színeket, valami felébredt bennem. Az üveg, a fény és a színek játéka elkezdett szólni hozzám. Nem sokkal később rátaláltam Vadász Orsolya üvegfestő iskolájának Facebook oldalára, és úgy éreztem, végre hazataláltam.

Az üvegfestés számomra nem csupán alkotás – egyfajta meditáció, kapcsolódás önmagammal és a világgal. Amikor ecsetet ragadok, megszűnik az idő, és minden szín, minden forma egyfajta belső üzenetté válik. Az üveg átlátszósága és a színek élénksége a kettősséget szimbolizálja: a láthatót és a láthatatlant, a külsőt és a belsőt.

Ma már ezt a varázslatot adom tovább másoknak is – workshopokon, élményfestéseken és persze az általam készített egyedi alkotásokon keresztül. Minden egyes darab egy üzenet, egy energia, ami a fényben életre kel.

Örülök, hogy itt vagy, és ha megszólít valamelyik alkotásom – hidd el, nem véletlen. 💫

2025 02 05